Az első elektromos gitárfelvételt úgy 1957-58-ban hallottam, az előadó LES PAUL és felesége, MARY FORD- volt. Nagyon tetszett. Az első valódi gitárzenekart a BBC adásában hallottam világosan emlékszem rá, a Shadows együttestől volt. Teljesen új hangzás volt nem tudtuk milyen hangszer szól, olyan szokatlan volt az érces visszhangosított gitárhang. 1963-ban kezdtem el gitározni Ez volt Magyarországon a gitárláz kezdete.

Én egy 7 húros szovjet gitáron kezdtem játszani, a bátyám, Bessenyei György is ilyen gitáron kezdett. Én az egyik volt osztálytársammal, Barcsay Kálmánnal és annak osztálytársával, Tóth Mihállyal alapítottunk zenekart. Barcsay rábeszélt hogy basszusgitározzak, persze hangszer nem volt, nem hogy basszusgitár, de még basszusgitáros sem volt Debrecenben, de még az országban sem nagyon. Tanulni sem volt kitől. Az ujjrend használata még csellista koromból megmaradt - mert gyerekkoromba csellóztam - így ez nem okozott nehézséget. Az első basszusgitáromat egy Fender Precision Bass-ról másoltattuk le és készíttettük el egy budapesti hangszerkészítővel. Gyakoroltunk a bandával, az első fellépésünk 1964-ben volt egy iskolai klubdélutánon. Barcsay szólógitározott, Tóth Miska akkordozott Én basszusgitároztam és Kiss Lajos, aki akkor már a Mercurban dobolt, nálunk is játszott. Később aztán Kiss Lajos helyett a végleges dobosunk Papp János „Piroska”lett, majd két énekes is csatlakozott a zenekarhoz Tőkés János és Csabai Árpád. 1965 őszén Gyurka bátyám a Miskolci műszaki egyetemen tanult tovább, Kiss Lajost behívták katonának. Én több debreceni zenekarban játszottam, sőt még Gyurka bátyám miskolci egyetemi zenekarában is játszottam. Így ment ez 1966 őszéig. Akkor Gyurka bátyám visszajött Debrecenbe és itt folytatta tanulmányait, Kiss Lajos előfelvételis volt, leszerelt és ő is, engem is felvettek az egyetemre. És újra elkezdődött a zenélés. Az akkori Mercurból Váczi Lajos kilépett és az orvosi egyetemen, Farkas Géza Budapesten tanult tovább.

Ekkor alakult meg a „klasszikus” MERCUR: Bessenyei György szólógitár, Bessenyei Mihály basszusgitár, Tóth Mihály akkordgitár, Kiss Lajos dob. Elkezdődött a szerelés gyártása az volt a cél, hogy a cucc is úgy nézzen ki, mint egy valódi angol bandának. Ez sikerült is, sokan hitték, hogy Fender gitárokkal, Vox erősítőkkel játszik a zenekar. 1966-ban mutatkozott be ebben a felállásban a zenekar. Óriási volt a várakozás mindenki sejtette, hogy valami nagy dolog van készülőben. A koncert a Kossuth egyetem Aulájában volt megrendezve, maga a helyszín is reprezentatív volt, nem mindenki léphetett ott fel. Óriási volt a siker! Felkai Miki, aki jelenleg a fővárosban jónevű zenész, mondta évekkel később"”még show műsornak is óriási volt, kijön a színpadra egy apró ember akkor gitárral, hogy a gitárnyak végét alig éri el! A zene pedig mintha az eredetit hallanám, elképesztő volt"”Szinte minden jelentősebb bulin mi játszottunk a Művház meghívott bennünket a városban a fiatalok találkozó helyéül szolgáló Bartók terembe, ahol a vasárnapi össztáncok voltak. 1967-ben Tóth Miska megnősült és kilépett a zenekarból, ekkor jött Rábold Elek”Lexi” akkordosként hozzánk. Az össztáncon való játék nem elégítette ki a zenekart így új hely után néztünk, és 1966 őszétől a Pediben (Pedagógus Művelődési Ház) játszottunk. Legendás hely volt, állandó teltházzal és fergeteges hangulattal. Szép idők voltak. 1969-tavaszán nézeteltérésem volt a bátyámmal. Nehéz döntés volt, hogy egy nagyon jó bandát hagyok ott. Eljöttem. Mikor az utolsó buliról, hazafelé ballagtam egyedül, szégyen nem szégyen elsírtam magam. Így ért véget számomra a Mercur aranykora. A zenekar még évekig játszott Gombos Gézával, az új basszusgitárossal, de 1973-ban aztán vége lett a legendának: a Mercur feloszlott. A fiúk is, én is játszottunk különböző zenekarokban, de ez már nem volt olyan. 1991-ben egy nosztalgiabulin a Mercur két szám erejéig újra összeállt, szívszorongató volt a régi barátokkal ismét együtt játszani.

Bessenyei Mihály,
az egykori Mercur basszusgitárosa

 

© 2005. Kiss Lajos
minden jog fenntartva